Barlanglátogatás
Baradla-barlang
A Világörökség részét képező felszín alatti világ legjelentősebb képviselője a 25 km összhosszúságú Baradla-Domica barlangrendszer, melynek 5,3 km-es szakasza a Domica-barlang, Szlovákiában található. A több bejárattal nyíló Baradla nemcsak a térségnek, de hazánknak is legkiemelkedőbb – legrégebben kutatott, legismertebb, képződményekben leggazdagabb – barlangtani értéke, amely a múlt században a világ második, 1965-ben a nyolcadik, 1969-ben a tizennegyedik, 1973-ban a huszadik leghosszabb barlangjaként tartották nyilván. Napjainkban már a világranglistán ugyan háttérbe szorult, de aktivitása, hossza és cseppkődíszessége alapján, a mérsékelt égövben még mindig első helyen áll. A Baradla név feltehetően szláv eredetű, s a sziklaszirtet jelentő (bradlo) szóból származik. Ez a kifejezés még ma is élő földrajzi név Szlovákiában. A barlang ősidők óta nyitott természetes bejárata Aggtelek határában messziről látható, a több mint 50 m magas sziklafal tövében nyílik.
Naponta induló barlangtúrák
Aggteleki rövidtúra
A barlang egyik természetes bejáratán keresztül bejutva, már az ősember által is ismert barlangszakaszok tekinthetők meg egyórás túra keretében.
A túra hossza: 1 km
A túra időtartama: 60 perc
A Baradla-barlang legismertebb részeit bemutató túra 1 km-es útvonala kiépített, villanyvilágítással ellátott, bejárása nagyjából 60 percet vesz igénybe.
A túra során megismerkedhetünk egy olyan világgal, amelyet már az ősember felfedezett magának néhány ezer évvel ezelőtt. A sok fekete szín, a kormos képződmények, sziklák mind-mind az elődök emlékeit őrzik. De nem csak emiatt különleges, hatalmas termek és képződmények sokasága jellemzi: függő- állócseppkövek, cseppkőoszlopok, cseppkőzászlók között vezet az út, amelyek megmozgatták a kutatók, látogatók fantáziáját. Így született a híres Anyósnyelv, a Mikulás, a Tigris, az Oszlopok csarnoka, melynek már a nevében benne van a páratlansága, lenyűgöző méretű termében megszámlálhatatlan képződmény található. A koncertek helyszínéül szolgáló Hangversenyteremben pedig a barlang kiváló akusztikája nyújt felejthetetlen élményt.
A barlangbejárat megközelítése
GPS koordináták: N48o28,2792′ E020o29,7262′
Aggteleken, a benzinkútnál kell befordulni (Jósvafő felől érkezőknek jobbra, Trizs felől érkezőknek balra). Az út jobb oldalán 500 m után láthatóvá válik az az 50 m magas sziklafal, amelynek a tövében található a bejárat illetve a barlangpénztár. Parkolni az út bal oldalán lévő parkolóban lehet.
Kapcsolat
Baradla-barlang, aggteleki jegypénztár: (36) 48-503-003
Tourinform iroda, Aggtelek: (36) 48-503-000
Fontos tudnivalók
Jegyváltás: Baradla-barlang aggteleki bejáratánál lévő jegypénztár.
A túra villanyvilágítás mellett, végig kiépített betonjárdán halad.
A barlangban a hőmérséklet +10°C, ennek megfelelő meleg ruha és túracipő ajánlott!
Vörös-tói túra
A Baradla-barlang leghosszabb, villanyvilágítással ellátott szakasza 2300 m hosszú. A túra a barlang vörös-tói bejáratától indul és a jósvafői kijáratánál végződik, bejárása nagyjából 100 percet vesz igénybe. A túra útvonala nagyrészt a Styx-patak medre mentén halad, melyben nagyobb esőzések vagy hóolvadások után valósággal végigdübörög a víz. Színpompás cseppkőoszlopok, zászló-, függő- illetve állócseppkövek között vezet az út, érintve Magyarország legmagasabb állócseppkövét, a 19 m magas Csillagvizsgálót, a Sárkányfejet valamint a barlang legnagyobb termét, az Óriások termét, ahol a barlang akusztikájából lehet ízelítőt kapni.
A túra hossza: 2 300 m
A túra időtartama: kb. 100 perc
A barlangbejárat megközelítése
GPS koordináták: N48o28,3359′ E020o32,3398′
A barlangbejárat és a jegypénztár Aggtelek és Jósvafő között található félúton. A parkolóból egy nagyjából 200 m hosszú, murvás ösvény vezet le a vörös-tói látogatóközponthoz.
Fontos tudnivalók
Jegyváltás: Baradla-barlang vörös-tói bejáratánál lévő jegypénztár.
A túra villanyvilágítás mellett, végig kiépített betonjárdán halad.
A barlangban a hőmérséklet +10°C, ennek megfelelő meleg ruha és túracipő ajánlott!
A túra útvonalán, több részletben elosztva, közel 600 db lépcső található!
A túra a barlang vörös-tói bejáratánál indul és a jósvafői kijáratánál ér véget. A túra résztvevőit a kijárattól az Igazgatóság járművei szállítják vissza a vörös-tói bejárathoz, amelynek díját a belépőjegy ára tartalmazza.
Kapcsolat
Baradla-barlang, vörös-tói jegypénztár: (36) 48-350-037, (36) 48-350-048
Tourinform iroda, Aggtelek: (36) 48-503-000
Jósvafői rövidtúra
A túra során kb. 1 órás, 1,4 km-es sétát tesznek a látogatók a Baradla-barlang jósvafői szakaszán, melynek során elsétálnak a barlangrendszer legnagyobb terméig, az ún. Óriások-terméig, ahol minden túra alkalmával zenei élményben részesülnek kedves vendégeink, majd ugyanazon az útvonalon visszajutnak a kijárathoz.
A túra hossza: 1 400 m
A túra időtartama: kb. 60 perc
A barlangbejárat megközelítése
GPS koordináták: N48o29,0670′ E020o32,3878′
A túra a Baradla-barlang jósvafői bejáratánál lévő jegypénztártól indul, amely Jósvafő községtől 800 m-re található, közvetlenül a Tengerszem Szálló mellett. Jósvafő felől érkezőknek a községet elhagyva nagyjából 400 m után kell jobbra fordulni, a barlangpénztár parkolóból felvezető lépcsősorral szemben található.
Jegyváltás: Baradla-barlang jósvafői bejáratánál lévő jegypénztár.
A túra villanyvilágítás mellett, végig kiépített betonjárdán halad.
A barlangban a hőmérséklet +10°C, ennek megfelelő meleg ruha és túracipő ajánlott!
Kapcsolat
Baradla-barlang, jósvafői jegypénztár: (36) 48-506-009
Tourinform iroda, Aggtelek: (36) 48-503-000
Vass Imre-barlang
Jósvafő külterületén, a Tohonya-völgy végében található, hidrológiai jelentőségéről ismert barlang. Az Aggteleki-karszt egyik jelentősebb üregrendszere a Jósvafőtől északnyugatra, 2 km távolságban, a Tohonya-völgy É-i végén nyíló, a Kis-Tohonya-forrás felszínalatti vízrendszerében kialakult Vass Imre-barlang. A Vass Imre-barlang kiemelkedő értékét mutatja, hogy 12 ha felszíni területével együtt már 1958-ban védelem alá került, 1982 óta pedig fokozottan védett természeti érték, amit a képződmények gazdagsága, különleges tektonikai és hidrológiai viszonyai indokolják.
A túra hossza: 6,5 km
A túra időtartama: 3 óra
A túra a Baradla-barlang jósvafői kijáratánál lévő jegypénztártól indul. A jegypénztár és a barlangbejárat közötti gyalogtúra hossza oda-vissza 6 km, a barlangi túra hossza szintén oda-vissza kb. 500 m, bejárása nagyjából 3 órát vesz igénybe, amelyből a barlangban töltött idő 60 perc.
A túra során a látogatók megismerkedhetnek a felszíni és a felszín alatti világ különlegességeivel. Források, patakok mentén vezet az út, ami alatt a karsztvidék jellegzetességeit lehet megfigyelni. A barlangban pedig cseppkövek végeláthatatlan gazdagsága és azok páratlan színvilága ejti rabul az érdeklődőket. Leglátványosabb képződménye, a 8 m magas Narancs-zuhatag mellett zászlócseppkövek, szalmacseppkövek, cseppkőlefolyások, valamint a gravitációval dacoló légies görbecseppkövek teszik felejthetetlenné az élményt.
A barlangbejárat megközelítése
A jegypénztár GPS koordinátái: N48o29,0670′ E020o32,3878′
A Vass Imre-barlangtúra a Baradla-barlang jósvafői kijáratánál lévő jegypénztártól indul, amely Jósvafő községtől 800 m-re található, közvetlenül a Tengerszem-szálló mellett. Jósvafő felől érkezőknek a községet elhagyva nagyjából 400 m után kell jobbra fordulni, a barlangpénztár a parkolóból felvezető lépcsősorral szemben található.
A barlangbejárat GPS koordinátái: N48o29,8883′ E020o32,2370′
Fontos tudnivalók
Jegyváltás: Baradla-barlang jósvafői kijáratánál lévő jegypénztár.
A túra villanyvilágítás mellett, elegyengetett talajú útvonalon, illetve a felszínen köves-sziklás talajon halad, ennek megfelelő túraöltözék és túrabakancs javasolt!
A barlangban a hőmérséklet +10°C.
Árvizek idején a barlang nem vagy csak részben látogatható!
A résztvevők maximális létszáma a barlang védelme érdekében 10 fő! Amennyiben a létszám ezt meghaladja, az érdeklődők több csoportban tekinthetik meg a barlangot, ahova egyszerre sétál ki mindenki a vezetővel együtt. Ilyen esetekben azonban a túraidő arányosan növekszik!
A barlang bejelentkezés nélkül is látogatható, azonban tekintettel a befogadóképességére, célszerű a szabad időpontokról érdeklődni a jósvafői jegypénztárban!
Kapcsolat
Vass Imre-barlang jegypénztár: (36) 48-506-009
Tourinform iroda, Aggtelek: (36) 48-503-000
Rákóczi-barlang
Bódvarákó mellett, a Bódva-folyó mentén elterülő Esztramos-hegy oldalában (Jósvafőtől 20 km-re) található barlang.
Az Esztramos többségében triász időszaki mészkőből álló tömbje, a Bódva felőli (É-i) oldalán tektonikusan érintkezik a szintén triász dolomittal. E törési zónában képződött a mára már kibányászott vasérc, melynek művelése érdekében hajtott tárók, vágatok sok, többségében változatos kiválásokkal díszített természetes üreget nyitottak meg. Ezeknek egyike a Rákóczi-barlang, melynek térképén is jól felismerhetők a hegy egészére jellemző kőzettörési irányok. A barlang néhány pontján a vastartalmú (limonit) telérek ma is láthatók.
A túra összhosszúsága: 700 m
A túra időtartama: kb. 60 perc
A barlangot egy vasérckutató tárón keresztül lehet megközelíteni, az útvonal hossza oda-vissza 400 m, a barlangban szintén oda-vissza kb. 300 m, az útvonal bejárása nagyjából 60 percet vesz igénybe.
A karsztvidék egyik látványos kiépített barlangja egyedülálló a képződmények tömeges előfordulása és azok sokszínűsége miatt. A különleges borsókövek, cseppkőlefolyások szinte teljesen beborítják az oldalfalakat. A vöröses-barnás-sárgás színű képződmények között üde színfoltot jelentenek a hófehér szalmacseppkövek, szegfűkalcitok. A képződmények mellett a barlang kristálytiszta tavai nyújtanak felejthetetlen élményt a látogatóknak.
A barlangbejárat megközelítése
GPS koordináták: N48o31,2171′ E020o44,7609′
Bódvarákó községhatárt jelző tábla után kell balra fordulni, majd egyenesen a murvás úton a valamikori bánya épületéig (1 km)
Fontos tudnivalók
Jegyváltás: bódvarákói jegypénztár
A túra villanyvilágítás mellett, részben különböző dőlésszögű vaslépcsőkön halad, bejárása emiatt fokozott figyelmet igényel! Bár a barlang kiépített, a vaslépcsők meredeksége miatt a ruházat besározódhat!
A barlangban a hőmérséklet +10°C, ennek megfelelő meleg ruha és túracipő ajánlott! A résztvevők maximális létszáma a barlang védelme érdekében 10 fő! Amennyiben a létszám ezt meghaladja, az érdeklődők több csoportban tekinthetik meg a barlangot, ebben az esetben a túraidő is megtöbbszöröződik! Tekintettel a barlang kis kapacitására, célszerű a szabad túra időpontokról érdeklődni a jósvafői vagy az esztramosi jegypénztárban! Részvételi korhatár a lépcsők meredeksége miatt minimum 10 év!
Kapcsolat
Rákóczi-barlang, esztramosi jegypénztár: (36) 48-350-011
Baradla-barlang, jósvafői jegypénztár: (36) 48-506-009
Tourinform iroda, Aggtelek: (36) 48-503-000
Kombinált kedvezmény
Azon vendégek részesülhetnek ebben a kedvezményes ajánlatban, akik a Baradla-barlang különböző látogatható szakaszait tetszőleges párosításban megtekintik, illetve a Rákóczi- és a Vass Imre-barlangot egymást követő két napon belül megnézik:
Aggteleki rövidtúra + jósvafői rövidtúra
Aggteleki rövidtúra + vörös-tói középtúra
Vörös-tói középtúra + jósvafői rövidtúra
Rákóczi-barlang túra+Vass Imre-barlang túra
Előzetes bejelentéssel induló barlangtúrák
Ezekre a túrákra legalább 2 héttel előre, írásban kell jelentkezni. Létszám függvényében lehet csatlakozni egy már bejelentkezett csoporthoz, a túra indulásának időpontjáról illetve a szabad férőhelyekről a Tourinform Irodában lehet érdeklődni!
Baradla-barlang: Hosszútúra
Az egyik legkönnyebben teljesíthető kalandtúránk során a látogatók megismerkedhetnek a Baradla-barlang 7 km hosszú főágával, melynek bejárása nagyjából 4-5 órát vesz igénybe.
A túra az aggteleki főbejárattól indul és egészen a Hangversenyteremig az útvonala megegyezik a rövidtúra útvonalával. A teremből azonban az út a Csónakázó-tó mellett vezet tovább a tó végénél lévő gátig. Innen a kaland elkezdődik! A barlang kiépítetlen szakaszán a közlekedést a szükséges helyeken létesített hidak, lépcsők segítik, a világítást pedig a csoport tagjainak lámpái biztosítják egészen a Vörös-tói-ág becsatlakozásáig. Innen a túra útvonala megegyezik a vörös-tói középtúra útvonalával. A kalandtúra felejthetetlen élménye zenehallgatással egészül ki a páratlan akusztikájú aggteleki Hangversenyteremben, valamint a jósvafői Óriások termében.
A túra hossza: 7 km
A túra időtartama: 4-5 óra
A barlangbejárat megközelítése
GPS koordináták: N48o28,2792′ E020o29,7262′
Aggteleken, a benzinkútnál kell befordulni (Jósvafő felől érkezőknek jobbra, Trizs felől érkezőknek balra). Az út jobb oldalán 500 m után láthatóvá válik az az 50 m magas sziklafal, amelynek a tövében található a bejárat illetve a barlangpénztár. Parkolni az út bal oldalán lévő parkolóban lehet.
Fontos tudnivalók
Jegyváltás: Baradla-barlang aggteleki bejáratánál lévő jegypénztár.
A túra részben kiépített, kivilágított, részben kiépítetlen útvonalon halad! Több helyen a járófelület vizes, csúszós, agyagos, ezért megfelelő túracipő ajánlott!
A barlang hőmérséklete +10°C, ennek megfelelő túraöltözék javasolt!
A barlang kivilágítatlan részében a látogatók csak akkumulátoros vagy elemes lámpát használhatnak. A csoportok részére a világítóeszközök külön térítés nélkül biztosítottak.
A túra a barlang aggteleki bejáratánál indul és a jósvafői kijáratánál ér véget. A túra résztvevőit (igény esetén) a kijárattól az Igazgatóság járművei szállítják vissza az aggteleki bejárathoz, amelynek díját a belépőjegy ára tartalmazza.
Részvételi korhatár minimum 10 év!
A túra egész évben (időjárási körülményektől függően), előzetes írásbeli jelentkezés (min. 2 hét), valamint minimum 10 db egész (vagy annak megfelelő értékű) jegy megváltása esetén indul.
A túrán résztvevők létszáma a barlang védelme érdekében max. 35 fő lehet!
Kapcsolat
Baradla-barlang, aggteleki jegypénztár: (36) 48-503-003
Tourinform iroda, Aggtelek: (36) 48-503-000
Baradla-barlang: Speciális (retek-ági) túra
A túra az aggteleki főbejárattól indul, útvonala megegyezik a hosszútúra 6,7 km hosszú útvonalával, azonban kiegészül a Baradla-barlang egyik különleges oldalágának, a Retek-ágnak 1250 m-es szakaszával. A túra összhosszúsága 9 km, bejárása nagyjából 6-7 órát vesz igénybe.
A Baradla egyik leghosszabb oldalsó járata, a Zombor-lyuk, a Kis- és Nagy-Ravaszlyuk víznyelők vizét levezető Retek-ág jobb oldalról, kb. 3260 méternél csatlakozik a főágba. A képződményekben gazdag, aktív patakos szakasz egy része előzetes jelentkezés alapján látogatható. A hosszútúrához kapcsolható speciális (Retek-ági) túra további 2 órát vesz igénybe, s a Csodák-terméig eljutva többek között a névadó retek alakú cseppkövek is láthatók.
A túra hossza: 9 km
A túra időtartama: 6-7 óra
A barlangbejárat megközelítése
GPS koordináták: N48o28,2792′ E020o29,7262′
Aggteleken, a benzinkútnál kell befordulni (Jósvafő felől érkezőknek jobbra, Trizs felől érkezőknek balra). Az út jobb oldalán 500 m után láthatóvá válik az az 50 m magas sziklafal, amelynek a tövében található a bejárat illetve a barlangpénztár. Parkolni az út bal oldalán lévő parkolóban lehet.
Fontos tudnivalók
Jegyváltás: Baradla-barlang aggteleki bejáratánál lévő jegypénztár.
A túra részben kiépített, kivilágított, részben kiépítetlen útvonalon halad! Több helyen a járófelület vizes, csúszós, agyagos valamint a Retek-ágban gyakran folyik víz, ezért gumicsizma ajánlott!
A barlang hőmérséklete +10°C, ennek megfelelő melegebb túraöltözék javasolt!
A barlang kivilágítatlan részében a látogatók csak akkumulátoros vagy elemes lámpát használhatnak. A csoportok részére a világítóeszközök külön térítés nélkül biztosítottak.
A túra a barlang aggteleki bejáratánál indul és a jósvafői kijáratánál ér véget. A túra résztvevőit (igény esetén) a kijárattól az Igazgatóság járművei szállítják vissza az aggteleki bejárathoz, amelynek díját a belépőjegy ára tartalmazza.
Részvételi korhatár minimum 14 év!
A túra egész évben (időjárási körülményektől függően), előzetes írásbeli jelentkezés (min. 2 hét) valamint minimum 5 db egész (vagy annak megfelelő értékű) jegy megváltása esetén indul.
A túrán résztvevők létszáma a barlang védelme érdekében max. 14 fő lehet!
Kapcsolat
Baradla-barlang, aggteleki jegypénztár: (36) 48-503-003
Tourinform iroda, Aggtelek: (36) 48-503-000
Béke-barlang
Aggtelek és Jósvafő közötti bejárattól induló speciális túra.
Hazánk ötödik, az Aggteleki-karszt második leghosszabb felszínalatti rendszere a Béke-barlang mindhárom ismert bejárata mesterségesen megnyitott. Az aggteleki Felfedező ági bejárata ma már nem használatos, természetvédelmi okok és balesetveszély miatt megszűntették. A rendszer könnyebb megközelíthetősége érdekében 1954-ben Aggtelek területén, a Szár-hegytől D-re nyitották meg a napjainkban is használt Mesterséges főbejáratot, majd 1964-ben a Kőhorog-oldalban található Jósvafői kijáratot.
A túra hossza: 6 km
A túra időtartama: 4-6 óra.
Az aggteleki jegypénztár és a barlangbejárat közötti gyalogtúra hossza oda-vissza 4 km, a barlangi túra hossza szintén oda-vissza 2 km, bejárása nagyjából 4-6 órát vesz igénybe, amelyből a barlangban töltött idő 2-3 óra.
Ez a kalandtúra jó állóképességet igényel, azonban cserébe egy fantasztikus föld alatti világba nyerhetünk bepillantást. A barlangtúra változatos, vörös és fehér cseppkőzászlók és drapériák, valamint lépcsőzetes medencesort alkotó hófehér mésztufagátak között vezet a Kötélhágcsós-szifonig, érintve a Narancszuhatagot és a Vörös-termet.
A barlangbejárat megközelítése
A jegypénztár GPS koordinátái: N48o28,2792′ E020o29,7262′
Aggteleken, a benzinkútnál kell befordulni (Jósvafő felől érkezőknek jobbra, Trizs felől érkezőknek balra). Az út jobb oldalán 500 m után láthatóvá válik az az 50 m magas sziklafal, amelynek a tövében található a bejárat illetve a barlangpénztár. Parkolni az út bal oldalán lévő parkolóban lehet.
A barlangbejárat GPS koordinátái: N48o27,6565′ E020o32,5317′
A barlangtúrák a Baradla-barlang aggteleki bejáratától indulnak, ahonnan a túrázók túravezetővel együtt sétálnak a Béke-barlang bejáratához.
Fontos tudnivalók
Jegyváltás: Baradla-barlang aggteleki bejáratánál lévő jegypénztár.
A túra (a bejárati szakaszt kivéve) kiépítetlen, kivilágítatlan útvonalon halad! A barlangban csak akkumulátoros vagy elemes lámpák használhatók, amelyet minden résztvevőnek biztosítunk. A barlang hőmérséklete +10°C. Az aktív patakos barlangban állandó víz van, ezért gumicsizma és/vagy váltócipő, valamint megfelelő réteges öltözék és váltóruha használata kötelező! Részvételi korhatár minimum 14 év! A túra egész évben (időjárási körülményektől függően), előzetes írásbeli jelentkezés (min. 2 hét) valamint minimum 5 db egész (vagy annak megfelelő értékű) jegy megváltása esetén indul. A túrán résztvevők létszáma a barlang védelme érdekében max. 10 fő lehet!
Kapcsolat
Baradla-barlang, aggteleki jegypénztár: (36) 48-503-003
Tourinform iroda, Aggtelek: (36) 48-503-000
Kossuth-barlang
Jósvafő község határában található a Nagy-Tohonya-forrás barlangja.
Jósvafő határában, a völgynek is nevet adó Nagy-Tohonya-forrás (régen Malom-forrás) mögött Kessler Hubert már 1933-ban nagy barlangrendszert sejtett, melybe a forrás felett télen párafelhőket kibocsátó Szelelő-lyuk (a hatvanas években útjavítás során betömtek) megbontásával, a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület tagjainak segítségével próbált bejutni, kevés sikerrel. Húsz évvel később, mint a VITUKI karsztkutatási csoport főmérnöke, Rudabánya vízellátása érdekében kezdett újra a forrással foglalkozni. A Nagy-Tohonya, a Jósva után a környék második legnagyobb forrása nemcsak vízbőségével, de két rendkívül érdekes tulajdonságával is felhívta a kutatók figyelmét. A falusiak állították, hogy a forrás vize télen melegebb, mint nyáron, amit Kessler mérésekkel bizonyított (a víz hőmérséklete nyáron 11 °C, télen a 16 °C-ot is elérte a nagy és kisvíz időszakában). Az is közismert volt Jósvafőn, hogy a forrás hozama szabályos időközökben eredeti értékének sokszorosára emelkedik, majd néhány óra alatt lecsökken, amit Kessler szivornya jelenségként értelmezett. A vízellátás céljából történő foglalásnak, valamint a feltételezett nagy barlangrendszer feltárásának alapfeltétele volt a törmelék közt számos helyen feltörő forrás sziklamedrének elérése. Ennek érdekében Kessler megbízásából; Chambre Attila és Rádai Ödön irányításával Verbály György aggteleki robbantómester, három társával együtt 1953. szeptember 1-jén, táró hajtásba kezdett. Három évig tartó lelkes és kitartó munkájuk nyomán 1956. február 7-én a mintegy 40 m hosszú táró végén bejutottak a ma ismert főágba.
A túra hossza: 2,2 km
A túra időtartama: 4-5 óra
A túrák az aggteleki barlangpénztár elől indulnak, ahonnan a részvevőket a nemzeti park gépjárműve szállítja át Jósvafőre illetve a túra végeztével vissza Aggtelekre. Jósvafőről a Kossuth-barlang bejáratáig tartó felszíni túra hossza oda-vissza 1 km, a barlangtúra hossza szintén oda-vissza 1,2 km, bejárása nagyjából 4-5 órát vesz igénybe, melyből a barlangban töltendő idő 2-3 óra.
Ez a kalandtúra nehéz túrának számít, ezért jó kondíció és mászókészség szükséges hozzá! A nehézségek ellenére azonban érdemes megnézni, ugyanis a felejthetetlen élmény garantált! A barlang minden szempontból különleges, erőteljes eróziós formakincsek jellemzik, szálkőoszlopok, tarajok mellett vezet az út, miközben a túra nagy részében a patak dübörgése, morajlása kísér minket. Feszített drótköteleken mászva lehet legyőzni a tavat, majd a végponton a Reménytelen-szifon tavában gyönyörködhetünk.
A barlangbejárat megközelítése
A jegypénztár GPS koordinátái: N48o28,2792′ E020o29,7262′
Aggteleken, a benzinkútnál kell befordulni (Jósvafő felől érkezőknek jobbra, Trizs felől érkezőknek balra). Az út jobb oldalán 500 m után láthatóvá válik az az 50 m magas sziklafal, amelynek a tövében található a bejárat illetve a barlangpénztár. Parkolni az út bal oldalán lévő parkolóban lehet. A barlangbejárat GPS koordinátái: N48o29,2719′ E020o33,0292′
Fontos tudnivalók
Jegyváltás: Baradla-barlang aggteleki bejáratánál lévő jegypénztár.
A túra kiépítetlen, kivilágítatlan útvonalon halad! A barlangban csak akkumulátoros vagy elemes lámpák használhatók, amelyet minden résztvevőnek biztosítunk.
A barlang hőmérséklete +10°C. Az aktív patakos barlangban állandó víz van, ezért gumicsizma és/vagy váltócipő, valamint megfelelő réteges öltözék és váltóruha használata kötelező!
A túrák az aggteleki barlangpénztár elől indulnak és oda is érkeznek vissza. A pénztártól a részvevőket a nemzeti park gépjárműve szállítja át Jósvafőre illetve a túra végeztével vissza Aggtelekre. Jósvafőről a Kossuth-barlang bejáratáig tartó felszíni séta ideje kb. 10 perc. A barlangban töltendő idő 2-3 óra, majd ismét néhány perces felszíni séta vissza Jósvafőig.
Részvételi korhatár minimum 14 év valamint minimum 160 cm-es testmagasság!
A túra egész évben (időjárási körülményektől függően), előzetes írásbeli jelentkezés (min. 2 hét) valamint minimum 5 db egész (vagy annak megfelelő értékű) jegy megváltása esetén indul.
A túrán résztvevők létszáma a barlang védelme érdekében max. 10 fő lehet!
Kapcsolat
Baradla-barlang, aggteleki jegypénztár: (36) 48-503-003
Tourinform iroda, Aggtelek: (36) 48-503-000
Meteor-barlang
Az Alsó-hegy Bódvaszilas felett lévő Kis-vizetes-töbrének látványos víznyelőbarlangja.
Az Alsó-hegy Bódva-völgy felé eső letörésében, a Kisvizes-töbör rejti a térség legjelentősebb víznyelőbarlangját, a Meteor-barlangot. A sziklafal tövében nyíló időszakosan aktív nyelő bontását 1961 nyarán Dénes György irányításával a Vörös Meteor Barlangkutató Szakosztály tagjai kezdték el. Egyhetes kemény munka után augusztus 6-án az első bejárók — Frojimovics Gábor és Kovács György — útját a hatalmas kőtömbök között már semmi sem akadályozta, egészen addig, míg egy 10 m mélységet meghaladó aknához nem értek. A következő napokban, a szomszédos nyelőben dolgozó brigád tagjaival együtt, a függőleges szakaszokba hágcsót szereltek be, melynek segítségével egy monumentális terembe jutottak, amit hatalmas cseppkőoszlopairól Titánok csarnokának neveztek el. A mintegy fél kilométer hosszúságban bejárt rendszer továbbtárását november 4-9. között folytatták. A Titánok csarnokából kiindulva sikerült egy tágas hasadékba leereszkedni, ahol egy cseppkőképződményekben rendkívül gazdag folyosóban közel 50 m-t haladtak előre, amikor egy újabb függőleges szakasz — felszerelés hiányában — megállásra kényszeríttette őket. A kutatás meggyorsítása érdekében 1962. január 29. és február 3. között 120 órás Föld alatti expedíciót szerveztek. A novemberben be nem járt függőleges szakaszon (Agyagos) leereszkedve elérték a járat agyagos aljú kb. – 155 m-en lévő mélypontját. Ezzel a Pénzpataki-víznyelőt (-150) megelőzve, a Meteor hazánk legmélyebb barlangja lett, de ma már csak a 13. helyet foglalja el. A továbbiakban a táborok és a hétvégi leszállások alkalmával a kisebb feltárások mellett járattágítási és biztosítási munkálatokat végeztek a kutatók. A barlang hossza 1963-ra már elérte az 1 km-t.
A túra hossza: 5,2 km
A túra időtartama: 5-6 óra
A túrák az aggteleki barlangpénztár elől indulnak és oda is érkeznek vissza. A pénztártól a részvevőket a nemzeti park gépjárműve szállítja Bódvaszilasra illetve a túra végeztével vissza Aggtelekre. Bódvaszilas és a barlangbejárat közötti gyalogtúra hossza oda-vissza 4,4 km, a barlangi túra hossza szintén oda-vissza 800 m, bejárása nagyjából 5-6 órát vesz igénybe, amelyből a barlangban töltött idő 2-3 óra.
Ez a kalandtúra mind közül a legnehezebb, a barlang végigjárása igazi extrém túrának számít, ezért jó kondíció és mászókészség szükséges hozzá! A túra során omladéktömbök között kúszva, mászva, aknákba szerelt létrákon haladva érhetjük el a monumentális méretű Titánok csarnokát. Mérete mellett páratlan a cseppkőgazdagsága is, óriási cseppkőképződményekben, gyönyörű zászlócseppkövekben és légiesen könnyed görbecseppkövekben gyönyörködhetünk, miközben körbesétáljuk a termet.
A barlangbejárat megközelítése
A jegypénztár GPS koordinátái: N48o28,2792′ E020o29,7262′
Aggteleken, a benzinkútnál kell befordulni (Jósvafő felől érkezőknek jobbra, Trizs felől érkezőknek balra). Az út jobb oldalán 500 m után láthatóvá válik az az 50 m magas sziklafal, amelynek a tövében található a bejárat illetve a barlangpénztár. Parkolni az út bal oldalán lévő parkolóban lehet.
A barlangbejárat GPS koordinátái: N48o27,6565′ E020o32,5317′
Fontos tudnivalók
Jegyváltás: Baradla-barlang aggteleki bejáratánál lévő jegypénztár.
A túra kiépítetlen, kivilágítatlan útvonalon halad! A barlangban csak akkumulátoros vagy elemes lámpák használhatók, amelyet minden résztvevőnek biztosítunk.
A barlang hőmérséklete +10°C. Az aktív víznyelőbarlangban állandó víz van, ezért gumicsizma és/vagy váltócipő, valamint megfelelő réteges öltözék és váltóruha használata kötelező!
A túrák az aggteleki barlangpénztár elől indulnak és oda is érkeznek vissza. A pénztártól a részvevőket a nemzeti park gépjárműve szállítja Bódvaszilasra illetve a túra végeztével vissza Aggtelekre.
Részvételi korhatár minimum 14 év, illetve minimum 160 cm-es testmagasság!
A túra március 1 – október 31. között (időjárási körülményektől függően), előzetes írásbeli jelentkezés (min. 2 hét) valamint minimum 5 db egész (vagy annak megfelelő értékű) jegy megváltása esetén indul.
A túrán résztvevők létszáma a barlang védelme érdekében max. 8 fő lehet!
Kapcsolat
Baradla-barlang, aggteleki jegypénztár: (36) 48-503-003
Tourinform iroda, Aggtelek: (36) 48-503-000
Barlangpénztárak
Jósvafő
H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 3.
Tel.: (36) 48-506-009
Aggtelek
H-3759 Aggtelek, Baradla oldal 1.
Tel.: (36) 48-503-003
Vörös-tó
Tel.: (36) 48-350-037, -048
Nyitva tartás:
Főszezon (április 01.- május 31., szeptember 1. – szeptember 30.) 08.00 -18.00 között
Főszezon (június 1.-augusztus 31.) 08.00 -19.00 között
Szezonon kívül (január 1.- március 31, október 01.- december 31.) 08.00 -16.00 között
Esztramos jegypénztár-Rákóczi-barlang
Bódvarákó, Esztramosi kőbánya
Tel.: (36) 48-350-011
E-mail: esztramos1@gmail.com
Amennyiben az elérhetőségek valamelyike pillanatnyilag nem elérhető, úgy a TOURINFORM-Aggtelek vagy a Barlangpénztár-Jósvafő ad tájékoztatást
Nyitva tartás
Főszezon (április 01.-szeptember 30) 09.00 -17.00 között
Szezonon kívül (január 1.- március 31, október 01.- december 31.) 08.00 -16.00 között
TOURINFORM – Aggtelek
Természetvédelmi és Turisztikai Információs Központ
H-3759 Aggtelek, Baradla oldal 3.
Tel.: (36) 48-503-000
Fax: (36) 48-503-001
E-mail: aggtelek@tourinform.hu
Nyitva tartás
január 1.-március 31., október 1.-december 31. között 8:00-16:00
április 1.-május 31. és szeptember 1.-szeptember 30. között 8:00-17:00
június 1.- augusztus 31. között 8:00-18:00